A két Darázs

2010 december 18. | Szerző: kavafisz

 
Doktor Darázs nyugdíjas állatorvos volt. Azelőtt sokat viccelődtek a nevén. Darázs Dániel. Ez volt a tisztességes neve és életében bár sok darazsat látott, de leginkáb szarvasmarhák, sertések, kecskék és juhok gyógyításával foglalkozott.

Darázs doktor 70 éves volt. Sok-sok éve nem látott élő barmot. Nyugdíjba vonulása után beköltözött a közeli városba. Volt egy kis vagyonkája, csinos nyugdíja, dolgos felesége. Mindenük meg volt. De ez a minden egyre kevesebb volt. Nem. Darázs doktornak továbbra sem voltak anyagi gondjai, de minden évben egy picit, valamicskét le kellett adnia igényeiből.

Nyaralójukat tavaly adták el. Úgy sem nagyon használták már, csak vitte a pénzt. Az autót épp most árulja, nem szeret már vezetni, nem érzi azt a magabiztosságot a volán mögött, mint régen.

Darázs Úr nem szorul támogatásra. Nagy baj is lenne, mert épp hogy ő támogatja a fiát. Nem mindenki tehetné meg ebben a korban, de fia lakásrészletét ő fizeti. Nem másért, minthogy legyen mit ennie az unokáinak. Ha valaki azt hinné, hogy a fia valami semmirekelő munkakerülő, az téved. Darázs doktor fia, szintén doktor. Csak ő emberek gyógyítására adta a fejét. Most teszi le második szakvizsgáját.  Az egyetem elvégzése után ugyan felmerült, hogy a fiú külföldre megy dolgozni, még nem volt nős, de aztán másképp alakult.

Sokat beszélgettek akkor apa és fia. Apja nem akarta befolyásolni, de valójában szerette volna, ha a fia kimegy. Istenem, ha ő maga  kimehetett volna fiatalon? – gondolta magában. A fiú úgy döntött, marad. Pedig évfolyamtársai sorra mentek el. A lány is, akit elvett, és aki két fiút szült neki, csak miatta maradt itthon.

Darázs doktor, az idősebb, sokat gondolkozott esténként. Vajon a fia jól döntött-e. Nem, nem  a pénzt sajnálta. Örült, hogy támogathatja a fiát. Még volt miből. De mi lesz a családdal, az unokákkal, ha ő nem lesz. Szép örökséget fog rájuk hagyni. De az sem tart örökké.

Mr. Tot

2010 december 2. | Szerző: kavafisz

 A bácsi az ágyban feküdt. 7 éve. A néni gondozta. 52 éve voltak házasok. Fiatalságuk gondtalanul, talán boldogan is, telt. Egyetlen gyerekük született.  Ügyvéd Amerikában.

Gordon, mert most már így hívják, Gordon Tot, évente egyszer jött látógatóba. Ajándékokat hozott meg pénzt. Bőségesen gondoskodott idős szüleiről. Néha még a feleségét is elhozta. A “kislány”, a bácsi mindig így hívta: “kislány”, helyes asszonyka volt. Pár szót gügyögött magyarul.

Azon az egy héten Gordon néha elvitte anyját cukrászdába. Vagy szinházba mentek. A programot mindig a fiú intézte. Addig a kislány vigyázott a “bácsira”. Szavak nem kellettek, egész jól megértették egymást. Pohár vizet kért, ágytálat. A kacsát ki kellett üríteni, stb. Néha kiültette a fotelbe, természetfilmeket néztek. Ahhoz nem kellett nyelvtudás.

A néni nagy vacsorákat rendezett, ha a fia otthon volt. Gabika szerette a mama főztjét. Bár mehettek volna vendéglőbe is, a néni nem akarta otthagyni a bácsit egyedül a legkisebb időre sem.

A közös étkezéseknél a bácsi, a szomszédoknak Tóth bácsi, elemében volt. Régi történeteket mesélt, jóízűen evett. Még egy pohárka bort is megivott. Élvezettel tekintgetett a fiára, aki lám, a nagy Amerikában jól menő ügyvéd lett.

Tóth Úr, Gábor volt ő is akárcsak eredetileg a fia, világ életében szegény ember volt. Portás volt egy nagy gyárban 39 évig. Szerényen élt a Tóth család, de nem voltak nagy igényű emberek. Szóval Gábor bácsi és Ica néni soha nem gondolhatott volna rá, hogy fiúkat taníttassák.

De a fiú nagyon jó eszű volt és szeretett is tanulni. Sokat tanakodott a házaspár, hogy mi legyen, hogy legyen. Szerették volna, ha legalább az egyetlen fiúk, a kis Gabika, viszi valamire. Tóth Úrnak jutott eszébe az ötlet. A kanadai unokatestvére ha jön, megpedzegeti előtte a témát. Nem volt gazdag ember Steven Tóth, de mindene megvolt. Volt Torontóban egy jóhírű fűszerüzlete. Szépen éltek Helene-nel. Csak gyerekük nem akaródzott lenni, pedig mindent megpróbáltak.

S valóban, mikor egyszer Pisti látogatóban volt Ilonkával Pesten, megbeszélték, hogy  Gábor túrista útlevelet kér, ők küldik a repülőjegyet és Gabi nem jön haza, kint marad. Neveléséről taníttatásáról Pisti gondoskodik.

Így is lett. Mikor eljött az ideje, Gábor kiutazott és nem jött vissza. Utána sok-sok évig nem látták, hangját se gyakran halották bár időnként telefonált. Legfőképpen levélben érintkeztek, meg fényképeket küldtek egymásnak.

A disszidálás után, mert akkor ezt így hívták vagy hivatalosan “visszatérés megtagadása” Tóth Urat behívták a Pártbizottságra, kérdezgették. Tóth Úr csak hümmögött, tekintgetett jobbra-balra. Ezt ismételgette.

 – “Nem tudja, mi történhetett a fiával.”

 – “Neki nem említette, hogy kinn akarna maradni.”

 – “Nem is gondolta volna róla, hogy ilyesmit tesz.”

Tóth Úr azt hitte kirugják a munkahelyéről, mehet utcát söpörni, de nem bánta volna azt sem. A fiából uriember lesz. Ez járt a fejében. De nem rúgták ki, bár párttagságát felfüggesztették, továbbra is ülhetett a portásfülkében. Ugyanolyan öntudatosan őrködött a népgazdasági vagyon érintetlensége fölött, mint azelőtt. De most már tudta, a fia viszi valamire.

Most is már hetek óta várták Gabit. Nem jött a szájukra a Gordon, bár a kislány csak így hívta. És mindig egy kicsit felkapta a fejét, ha ők Gabinak szólították. Neki meg az nem jött a szájára. 

Evelyn a sok tucat fényképen szereplő lány közül  az egyetlen volt, akit Gabi feleségül vett  pár éve. Úgy hírlik télen szülni fog. Tóth néni azt is tudta, hogy lány lesz, de ezt nem mondta meg a bácsinak, nehogy elkeserítse. Tóth Úr hallani sem akart, csak fiúról.

Végre eljött  a nagy nap. Gabi már a repülőtérről telefonált, hogy megérkeztek. Rendkívűli izgalom szállt a házaspárra. “Itt van a fiúk, itt van ismét.”

Éva néninek háromszor is ágytálat kellett hoznia Tóth úrnak. Idegességében megindult a hasa, majd szomjúság gyötörte. De már szólt is a kertvárosi kapu csengője. Hatalmas bőröndökkel, gyönyörű csokor virággal érkezett Mr. és Mrs. Tót. Addigra Éva néninek sikerült nagy nehezen a “papát” kiültetni a fotelbe.

A szokásosnál is önfeledtebben telt az egy hét a családban, amig Gordon és a “kislány”,  most már asszony, ott volt. Éva néni az utolsó napra időzítette a nagy lakomát. Húsleves, kacsasült, bejgli. Kompótot is elővett a spájzból. Rá is akarta erőltetni Evelynre, hogy vigyenek egy pár üveg befőttet haza. Csak nehezen értette meg, hogy ilyesmit már a repülőre se engednének fel. A kiadós vacsora után az idős házaspár kimerülten feküdt le, a fiatalok még a kis szobában készülődtek a másnapi tovább utazásra. Az Adriára mentek nyaralni.

Csendesen teltek a napok az idős házaspárnál. Gabi megmondta, jövöre nem biztos hogy tudják vállalni az utat a kisbabával, valószinüleg sehova se mennek. A néni el volt foglalva reggeltől estig. Bevásárlás, takarítás, főzés, mosdatás. Az asszony ragaszkodott hozzá, hogy minden nap főtt ételt adjon az urának. Estére holt fáradtan került ágyban. A bácsi szunyókált, felébredt, szunyókált, felébredt, kicsit rádiót hallgatott, ismét elszunyókált. Olvasni már nem nagyon tudott, rossz volt a szeme, meg nem is nagyon érdekelte már semmi. Teltek a napok, mint máskor. 

A legnehezebb nap a Péntek volt. Ilyenkor ment a néni a pár utcával arrébb levő piacra. Hiába volt közel az a piac, csak eltelt másfél óra, néha kettő is, amig mindent kőrbe járt, kiválogatott.

Szuszogva tette meg azt a pár lépcsőt, ami a kaputól a ház bejáratáig vezetett. Sietősen pakolta le a konyhában a nehéz szatyrokat. Első útja a hálóba vezetett. Ahogy belépett, még körül se nézett, rossz érzése támadt. Teljes csend volt. Nem halotta a bácsi jellegzetese harákoló-szuszogó lélekzetvételét. A bácsi tekintete merev volt, homlokán verejtékcseppek. Álla leesett szeme fennakadt. Közelebb ment, hogy meggyőzödjön arról, amit már ugyis tudott. A bácsi nem lélegzett, pulzusa sem volt. Megfogta a homlokát, már kezdett kihülni.

Kiment a nappaliba, rágyujtott egy cigarettára, megitta a reggel félbehagyott kávéját, nagyot sóhajtott.

7 éve előszőr fordult elő, hogy nem tudta mi a dolga.

Nyugdíj

2010 november 13. | Szerző: kavafisz

70 kiló
volt, 170 centi. Már nem dolgozott, 40 év után nyugdíjba ment. Otthon
kertészkedett. Volt egy kis kertjük. Piacra, zöldségeshez nem nagyon
jártak. Cukorra, sóra lisztre, ilyesmire költöttek. Ami nem fogyott el
nyáron azt betették a mélyhűtőbe. Néha húst ettek. Sok tejet,
tejterméket.

Vacsora sajt, túró, tejfel. Ilyesmi.

Csak hétvégén főztek.

Fiúk
távol Amerikába. Lányuk Peruba ment fétjhez. A fiú még élte agglegény
életét, jól keresett, jóképű volt. Buktak rá a nők. Néha fényképet
küldött. Kettőn nem szerepelt ugyanaz. Szép kocsival járt, hatalmas háza
volt. Mivel foglalkozik nem nagyon tudták.

A lánynak 3 gyönyörű
indián gyereke volt. Kicsi faluban éltek az Andok csúcsai között. Férjéé
volt a vegyesbolt. Szerény jövedelem, de megéltek belőle. Az unokákat
még nem látták csak fényképen. A legnagyobb már iskolába járt.

Élték
a nyugdíjas kispolgárok szerény életét. Ő nappal a kertben. Télen
bélyeggyűjteményét rendezgette, olvasott, rádiót hallgatott. Felesége
még eljárt dolgozni. Jól jött az a kis mellékes, meg ragaszkodtak is
hozzá a munkahelyén. 50 éve dolgozott egy helyben. Mindent tudott, amit a
hivatalban tudni kellett. Emlékezett ritkán előforduló esetekre,
bonyolult ügyiratokra. És hogy hogyan oldották meg akkor. Kívülről tudta
az összes jogszabályt.

Telenként elmentek a Mátrába két hétre.
Sétáltak az erdei utakon. Ilyenkor még néha csókolóztak is. Kicsit
szégyellték magukat vén fejjel, de megkívánták.

Mikor felesége megjött a munkából megvacsoráztak majd általában tévét néztek. 10-kor volt villanyoltás.

Külön szobában aludtak, a férfi sokszor éjfélig szöszmötölt, olvasott, rádiót hallgatott.

Jól
megvoltak egymással. Egészségi problémáik se voltak. Egy bánata volt a
férfinek. Néha a felesége megverte. Nem viccesen, komolyan. Valamiért
egyszer csak perlekedni kezdett, ok mindig akad és ami kemény tárgy a
keze ügyébe került alaposan elagyabugyálta. Hetente, kéthetente.

Akkor pár napig pátyolgatta sebeit, orvoshoz nem mert menni. Mit mondjon? Ver a feleségem?

Azt azért mégsem.

Az asszony 120 kiló volt.

Fél élet

2010 augusztus 12. | Szerző: kavafisz

 Kissvábhegyen élt mint gyermek. Ott vált férfivá. Gyerekként sok fájdalom érte. Egy gyerekkori betegség következtében sántítot ill. csak egy lábára kapcsolt szerkezettel tudott járni úgynevezett járógéppel. Lelkileg nem tudta feldolgozni feltűnő különbözőségét. Kórházból kórházba járt élete nagy részében. A nőkkel nem tudott bánni. Nem is voltak nagy sikerei. Korán rászokott az italra és korán el kezdett elvonókúrákra járni.

Első barátnője, élete nagy szerelme, gyönyörű lány volt. Sajnos nem volt igazi hűséges természetű nő. Sokáig “jártak” együtt. Későbbi feleségével is viszonylag korán ismerkedett meg. Nagy természetű ember volt. Egyszerre két barátnője volt és még kurvákkal is kapcsolatot tartott. Ezenkívűl  elvonókúrákra járt.

Korán önálló lakáshoz jutott. Itt kezdte közös életét (későbbi) feleségével, ha leszámítja azt a pár hosszú hónapot, amikor (későbbi) apósáéknál laktak. Közben szüntelenül ivott.

Egy romos lakás, romos berendezéssel és lommal tele. Gyönyörű helyen. A Városmajor közelében, gyerekkora kedvenc színhelyén. Közben szüntelenül ivott és elvonókúrákra járt.

A lakást ketten lakták (későbbi) feleségével. Gyerek szóba se jöhetett a családi szituáció miatt. Ivott, mint az állat. De ivott mint az állat már diákkorában is, mikor még a lányokkal csak szemlesütve mert beszélni. Így múltak diák évei is. A fél életére nem emlékszik, alkoholgőzben telt. A másik fele kórházakban.

A romos lakás nem egyedül az övé volt, jó időbe telt, amíg megegyeztek az osztoszkodáson.  Kellett egy kis rafinéria hozzá. Végül sikerült kifizetnie hugát. A maradékból egy egészen ici-pici lakásra telt csak. Apósa, aki időközben hirtelen meghalt, végülis valószínűleg soha nem tudta meg, hogy az apósa volt. Igaz csak pár hónapig. Közben még vissza-vissza járt első szerelméhez. Nagyon megértették egymást. Közben természetesen ivott. Sokat, nagyon sokat ivott.

A kicsi szűk lakásban a Bocskai úton fél évet laktak. Akkor egy alkalmi vétel adódott avval, hogy csak fél év után lehet beköltözni. Ebbe már besegített felesége családja is. Addig újra az asszony pici meghagyott lányszobájában laktak a régi lakásban. Sógornőjével, annak férjével és két gyerekükkel együtt. A helyzetet könnyítette, hogy a “Papa” már nem élt.

Kicsiny lakás az Új-Lipótvárosban. Két embernek épp elég. Felesége dolgozott, ő mint rokkantnyugdíjas szabadon osztotta be az idejét. Természetesen sokat ivott, mint egész életében. Egész házassága, élete az ital miatti  balhékkal telt el. Színházba, moziba jártak, társadalmi kapcsolatokat ápoltak. Szombaton családi ebéd a feleség családjánál, mint megismerkedésük óta mindig. Csak ekkor már nem a Papa ült az asztalfőn.

A Csanády utca szép hely. Még aránylag fiatalok voltak. Mindennek ellenére élhető életet éltek.Még élt Grynbaum úr a kutya. Volt macska is. A szomszédok barátok voltak. Rendezett polgári ház volt, csendes és tiszta.

Itt született a gyerek, mikor már nem számítottak rá. Volt nagy meglepetés. Öröm és ijedtség egyszerre. Felesége 39 ő 44 éves volt. Nem ideáis kor gyerekvállalásra. Végül koraszülött lett, császármetszéssel jött világra 7. hónapra.

1 hónapra rá került haza a kicsi, szoptatni alig tudta az asszony. Nem indult meg rendesen a teje. Boldog hónapokat éltek. Teljes intenzitással tört elő az asszonyból a sok évig elfolytott gyermek utáni vágy. Sógornőjével összevesztek. Mi máson mint a gyermeken. Mindenbe bele akart szólni. Neki “már” nem volt gyereke, legalább is babája. Felnőttek a fiai.

A lány családjának igen határozott ellenkezésére a kisfiút körülmetéltették. Így tervezték mindig is. A gyerek, mint zsidó anya szülötte természetesen zsidó lesz. Már kapcsolatuk elején elhatározták, hogy igyekezni fognak zsidónak nevelni. Egy zsidó fiút pedig körül kell metélni.

Később ez még megtetéződött egy durva örökségi vitával. Pár évig nem beszélt egymással két testvér. Ez azóta rendeződött.

A gyerek nőtt. Minthogy az asszonynak vissza kellett menni dolgozni bölcsibe pedig még nem akarták adni a gyereket a férfi volt otthon vele. Egy lábtörés vetett véget az idillnek. A feleség táppénzen (valahogy, mint egészségügyi dolgozó elintézte) a férfi kórházban. Ráadásul a beteg lába tört el. Ekkortájt nem ivott.

Bölcsibe, óvodába szeretett járni a kicsi, az elején még iskolába is.

Új lakásra pénzük nem volt. Mivel a gyerek növekedni kezdett, szükségesnek látszott egy nagyobb. Rövid ideig béreltek egyet Újpalotán. Vadonatújan felújított lakást egy hatalmas panelház kilencedik emeletén kilátással a Pilisi hegyekre. Két év alatt szépen berendezkedtek. Kiegészitették a bútorzatot. Az asszony viszonylag jól keresett, akkor emelték többször a fizetését. A férfi vedelt. De péntek esténként  karon fogta a gyereket és elmentek a Zsinagógába. Sokat kellett tanulnia, semmit sem ismert a szertartásból, nem tudott imádkozni.

Évek óta egy helyen nyaraltak a Duna mellett.  Egy ilyen nyaraláson határozták el, hogy belevágnak egy kölcsönfelvételbe. Végleges megfelelő méretű lakást szereznek a kis családnak. Ez augusztus volt.

A férfi vedelt, feltünően jól bírta.

Fél év múlva  költöztek be a Dob utcai lakásba. Szép polgári lakás volt hatalmas helyiségekkel. Sajnos komolyan rendbehozni már nem volt pénz, így épp csak kifestettettek. Később kiderült, hogy komoly műszaki problémák vannak. A ház, a környék is igen rossz volt szociális összetételénél fogva. “Bűnügyileg fertőzött”. Grynbaum Úr már nem élt. A gyereket még egy ideig kisérni kellett az iskolába, amit egyre kevésbé szeretett. Rajongott viszont a vallási tanulmányokért, amit az iskola mellett folytatott, kíváló tanítóknál. Úgy néz ki, hogy ennek akarja szentelni életét.

Közben a házaspár viszonya végzetesen megromlott. A férfi bezárkózott a lakásba és ivott. Most már gyakorlatilag 24 órában. Vedelt, sokat aludt, olvasott és internetezett. Már Templomba se járt.

Kis hiján elváltak. A feleség a gyerekkel már el is költözött otthonról és csak kemény feltételekkel volt hajlandó hazamenni.

A férfi a halál vagy az őrület szélén állt. De azt még felfogta, milyen sors vár rá, ha egyedül marad.

Szegényház. (Háza még úgysem volt . . . )

Az életösztön még munkált benne. Abbahagyta az ivást. Sikerült kifizetni a lakásra felvett kölcsönt, mivel az örökségi vita szerencsésen lezárult. Új előnyösebb helyen levő lakást vettek, maradt annyi pénz, hogy teljesen helyre hozassák.

Fiúk külföldren készül menni tanulni. A napokban utazik.

Az új lakás szépre sikerült. Még nincsenek berendezkedve.

A férfi 56 éves. Bizonyosan túl van élete felén.

Nyugdíj

2010 július 27. | Szerző: kavafisz

70 kiló volt, 170 centi. Már nem dolgozott, 40 év után nyugdíjba ment. Otthon kertészkedett. Volt egy kis kertjük. Piacra, zöldségeshez nem nagyon jártak. Cukorra, sóra lisztre, ilyesmire költöttek. Ami nem fogyott el nyáron azt betették a mélyhütőbe. Néha húst ettek. Sok tejet, tejterméket.

Vacsora sajt, turó, tejfel. Ilyesmi.

Csak hétvégén főztek.

Fiúk távol Amerikába. Lányuk Peruba nősült. A fiú még élte agglegény életét, jól keresett, jóképű volt. Buktak rá a nők. Néha fényképet küldött. Kettőn nem szerepelt ugyanaz. Szép kocsival járt, hatalmas háza volt. Mivel foglalkozik nem nagyon tudták.

A lánynak 3 gyönyörű indián gyereke volt. Kicsi faluban éltek az Andok csúcsai között. Férjéé volt a vegyesbolt. Szerény jövedelem, de megéltek belőle. Az unokákat még nem látták csak fényképen. A legnagyobb már iskolába járt.

Élték a nyugdíjas kispolgárok szerény életét. Ő nappal a kertben. Télen bélyeggyűjteményét rendezgette, olvasott, rádiót hallgatott. Felesége még eljárt dolgozni. Jól jött az a kis mellékes, meg ragaszkodtak is hozzá a munkahelyén. 50 éve dolgozott egy helyben. Mindent tudott, amit a hivatalban tudni kellett. Emlékezett ritkán előforduló esetekre, bonyolult ügyiratokra. És hogy hogyan oldották meg akkor. Kívűlről tudta az összes jogszabályt.

Telenként elmentek a Mátrába két hétre. Sétáltak az erdei utakon. Ilyenkor még néha csókolóztak is. Kicsit szégyellték magukat vén fejjel, de megkívánták.

Mikor felesége megjött a munkából megvacsoráztak majd általában tévét néztek. 10-kor volt villanyoltás.

Külön szobában aludtak, a férfi sokszor éjfélig szöszmötölt, olvasott, rádiót hallgatott.

Jól megvoltak egymással. Egészségi problémáik se voltak. Egy bánata volt a férfinek. Néha a felesége megverte. Nem viccesen, komolyan. Valamiért egyszer csak perlekedni kezdett, ok mindig akad és ami kemény tárgy a keze ügyébe került alaposan elagyabugyálta. Hetente, kéthetente.

Akkor pár napig pátyolgatta sebeit, orvoshoz nem mert menni. Mit mondjon? Ver a feleségem?

Azt azért mégsem.

Az asszony 120 kiló volt.